Oko Vegan Tanyakozosseg 2

Szeretettel Üdvözöllek!

Az Öko-Vegán Tanyaközösség története 2016-ban kezdődött. Az alapítók Tóth-Pál Evelin (Amanda) és Pécsi Gábor (Ökogabi). 2016 végén találtunk álmaink megvalósításához megfelelő területet Somogy megyében, és vásároltunk összesen két hektár földet a holládi Bari-hegyen, illetve egy ingatlant a faluban. 

Az Öko-Vegán Tanyaközösség hasonló gondolkodású, életmódú, vagy életmódra vágyó emberek egy különleges csoportosulása. Különlegességünk Földanya és annak minden élőlénye iránt érzett tisztelet, alázat, szeretetéből fakad. Az állatokat akárcsak embertársainkat, testvéreinknek tekintjük, és elfogadjuk őket, mint egyedi személyiséggel rendelkező, érző, gondolkodó lények. A veganizmus több szemszögből is megközelíthető. Az okok lehetnek: vallási, etikai, egészségügyi, környezetvédelmi, állatjogi stb. vagy ezek mind együttvéve. Főbb alapelvek: Nem fogyasztunk húst, sem állati eredetű termékeket. Nem hordunk, használunk állati eredetű ruházatot, holmikat. Nem támogatjuk az állatokat kihasználó, rabszolga sorba döntő intézményeket, rendezvényeket. A tanyaközösségünk helyzetében pedig, nem tartunk állatot, tejért, tojásért vagy egyéb haszonszerző célzattal. Más jellegű állattartás, mentett állattartás kérdése még egyelőre nincs eldöntetve. 

Az öko szó mértékletességre int. Környezeti kincseink megőrzésére, megbecsülésére. Kíméletes életmódra utal, harmóniában a természettel, egységben az emberekkel. Csak annyit elvenni amennyire szükségünk van, és annyit visszaadni amennyi csak Tőlünk telik. Kizárólag vegyszermentes biogazdálkodásban gondolkodunk. Perkultúrás és erdőkertészeti módszerekkel termelnénk meg közösségünk számára az élelmiszert. Lehetőségeinket kihasználva a lehető legnagyobb mértékű önellátásra törekszünk, valamint, hogy közösségünk idővel eltartsa, megélhetést biztosítson tagjai számára. Az élelmiszeren kívül fontos szerepet tölt be gyógynövények, méheket, egyéb hasznos rovarokat, madarakat tápláló növények termesztése. Küldetésünk továbbá tájfajták megőrzése, Bari-hegy természetének megóvása, növényi világa újranépesítése. Építkezés során természetes, többnyire helyben megtalálható anyagokat használunk. (Dombház, szalmaház, vályogház, kenderház, rönkház, egyéb)
Tanyaközösség: tanyák, családi kisbirtokok közössége. Egymás viszonylagos közelségében, egyénileg vásárolt földterületek. Bari-hegy nincs közművesítve. A telkek zártkert besorolásúak. Az utak karbantartása, fejlesztése a mi dolgunk lesz. Kezdetben a faluban (Holládon), későbbiekben Bari-hegyen közösségi házat szeretnénk. Ahova képzéseket, kulturális eseményeket szerveznénk. Vagy csak összejövünk, sütni, főzni, alkotni, tanítani egymást, meditálni, mulatni. A közösségi tér továbbá lehetőséget biztosítana nagyobb áramforrás eléréséhez. Nem kellene külön mindenkinek pl egyazon gépet, szerszámot megvennie, hanem egy megfelelő kölcsönzési rendszerrel bárki használhatná őket. Pl: közösségi térben lenne csak mosógép vagy internet elérhetőség, és így a költségek is eloszlanának. 
Célunk reményt, szeretetet, boldogságot vinni az emberek életébe. Alázattal és hálával fogadni azt, amit a Föld, amit a Másik ad. Tanulván a múltból, de annak búját-baját elengedve nyitni az új Élet felé. Befogadni a lehetőségeket és megbecsülvén azokat lépésről lépésre teremteni. Szeretettel fogadni az édes teherként a szívünkre nehezedő felelősséget Egymásért, Egymás Életéért. Elfogadjuk, hogy sosem voltunk és sosem leszünk értékesebbek senkinél. Egyenlő felek, testvérek vagyunk minként erre a Földre születtünk. 
Szeretnénk felvenni és jó kapcsolatot kiépíteni a már meglévő vagy alakulóban lévő öko közösségekkel, tanyákkal. Segíteni egymást. 

Bari hegy 2016 12 29 (6)

Saját szeretet tér, otthon kialakításával párhuzamosan közösségi tér létrehozása. 

Tudásmegosztás. Egymás tanítása, oktatása. Életiskola alapjainak lefektetése. 
Ellátandó feladatok felosztását célzó munkacsoportok létrehozása egyéni képességekhez mérten. Pl.: élelmiszertermelés, gyógynövények termesztése, feldolgozása, utak karbantartása, kulturális programok szervezése, képzések szervezése és lebonyolítása, falubeliek segítése, szegények megsegítése oktatása stb.
Csatlakozási feltételek: Vegán, környezetre kíméletes életmód. Olyan embereket várunk, akikkel egy irányba haladunk. Segíteni tudjuk egymást álmaink beteljesítésében. Akik szimpatizálnak alapelveinkkel és célkitűzéseinkkel. Akik újra emberségesen szeretnének élni, egymást támogatva, segítve, szeretetben, harmóniában. Akik nem csak önmagukért, hanem egymásért is léteznek. Akik saját érdekeiken felül a közös érdekeket is figyelembe veszik. 
Többszöri találkozás, Bari-hegyen való besegítés után a már meglévő tagok közösen döntenek új tagok csatlakozásáról

2017 02 21 telek 1

Hamarosan szervezni fogunk több nyílt programot, amely lehetőséget nyújt a hely és egymás megismerésére!

Addig is, ha bármilyen módon kapcsolódni szeretnél hozzánk, kérlek töltsd ki kérdőívünket, hogy többet megtudhassunk Rólad, terveidről, elképzeléseidről!

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdjQJl195UnUSnal_EsjvEu6npC2JLaPVH8535TO06S7NXZ5w/viewform?c=0&w=1

 

sound by Jbgmusic